Bemutatkozunk Kedves Látogatónk!
Ha Ön ezt a menüpontot választotta, vélhetően gyermeke számára keres megfelelő iskolát. Ez egy nagyon fontos döntés,
amihez szeretnénk Önnek és családjának segítséget nyújtani. Kérjük, tekintse meg bemutatkozó kisfilmünket:
A Kőszegi Béri Balog Ádám Általános Iskola bemutatkozó filmje
Iskolánk gyermekközpontú szellemiséget képvisel. Tanulóink megítélésében elsődleges szempont, hogy mit tesz a diák az adott cél elérése érdekében. Felvállaljuk a különleges figyelmet igénylő gyerekek oktatását és nevelését, így ha az óvodában ilyen irányú jelzéseket kapott, akkor is forduljon hozzánk bizalommal.
Fontosnak tartjuk a testi nevelést, ezért iskolánkban
számos sportolási lehetőség közül válasz
thatnak tanulóink. Erről részletesen a Sport és a Dance Jam menüpontok alatt tájékozódhat.
A 2012-13-as tanévtől felmenő rendszerben bevezettük a mindennapos testnevelést. Ennek keretében a heti 3 testnevelés órán túl heti 2 órában testnevelők foglalkoznak tanulóinkkal. Büszkék vagyunk eddigi sporteredményeinkre és reméljük, hogy ez a hagyomány tovább folytatódhat.
Hagyományos rendezvényeink: családi sportnap, Luca-napi vásár, iskolanap – a közösségformálást segítik elő.
A tehetséggondozás, felzárkóztatás, művészeti nevelés is része mindennapjainknak.
Iskolánkban a korábbi évekhez hasonlóan idén is 2 első osztály indul:
“A” JELŰ OSZTÁLYUNK ISKOLAOTTHONOS RENDSZERBEN MŰKÖDIK ÉS NÉMET NEMZETISÉGI NYELVET OKTATUNK:
Iskolaotthon (egész napos osztály) az 1 -3. évfolyamon. Tanulóinknak a tanítás reggel 8.00 órától délután 16.00 óráig tart. 2 tanító foglalkozik a gyerekekkel, váltott műszakban. A hagyományos tanórákon kívül úgynevezett „önálló órák” és napközis jellegű foglalkozások töltik ki a délelőttöt és délutánt. Az önálló órákon a gyerekek a tanító segítségével elkészíthetik a házi feladatot, gyakorolhatnak, illetve felkészülhetnek a másnapi órákra. Ezeken az órákon jut idő a felzárkóztatásra és a tehetségfejlesztésre is. Az iskola által szervezett foglalkozásokat (sport, modern tánc, énekkar, gyógytestnevelés, logopédia) természetesen a gyerekek 15 órától látogathatják.
Német nemzetiségi nyelvoktatás: Iskolánk német nemzetiségi nyelvet oktató általános iskola, ami azt jelenti, hogy a tanítás magyar nyelven folyik, de a tanulók 1. osztálytól kezdve heti 6 órában tanulják a német nyelvet, illetve ismerkednek a német kultúrával. A német nemzetiségi nyelvoktatást a beiratkozáskor írásban kell kérni.
“B” JELŰ „SPORT PLUSZ” OSZTÁLYUNK HAGYOMÁNYOS MUNKARENDBEN MŰKÖDIK:
Két tanító foglalkozik a gyermekekkel, egyik délelőtt, másik délután. A tanórák csak délelőtt folynak, amelyek után a gyerekek haza mehetnek, vagy napköziben maradhatnak. Rugalmasabb a délutáni időbeosztás, hiszen a szülő kérésére 16 óra előtt is bármikor el tudjuk engedni a tanulókat. Ezekben az osztályokban is német nyelvet tanítunk: 1 -3. osztályban heti 2 órában, 4-8. osztályban heti 3 órában.
A 2022/2023. tanévtől kezdve a tanulók az órarendi testnevelés órákon túl, heti három alkalommal 13:30 és 15:00 óra között a tanulók fakultatív sportfoglalkozáson vehetnek részt. Terveink szerint korcsolya, floorball, kosárlabda, ABC-sport foglalkozásokon iskolai szervezett keretek között edzők, testnevelők vezetésével. A fakultatív sportfoglalkozásokon való részvételről a beiratkozáskor írásban kell nyilatkozni
A 2025-2026-os tanévben várhatóan:
1.a osztályfőnöke: Dominek Anita
1.b osztályfőnöke: Müller Lívia
Bemutatkozásuk:
Dominek Anita:
Dominek Anita vagyok, és 2025-től leszek a leendő 1.a osztály osztályfőnöke. 2013-ban szereztem diplomát az Eötvös József Főiskolán Baján, általános iskolai tanító szakon, matematika műveltségterülettel. Az elmúlt évek során szívvel-lélekkel dolgoztam a pedagóguspályán: elsőként a Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskolában, jelenleg pedig a Béri Balog Ádám Általános Iskolában tanítok. Mostani tanévem különösen izgalmas, hiszen több alsós osztályban is tanítok matematikát, rajzot, technikát és éneket, emellett az 5.b osztály osztályfőnöki teendőit is ellátom. Nekik alsós koruk óta vagyok a tanító nénijük, jelenleg matematikát tanítok nekik. Örömmel és elhivatottsággal dolgozom a gyermekek fejlődéséért.
Mindannyiunk életében vannak mérföldkövek, amelyek meghatározóak és jelentősek. Természetes, hogy ezek az új életszakaszok izgalommal és félelemmel töltenek el minket, ami teljesen normális. Tanítóként az a feladatom, hogy megkönnyítsem az óvoda és iskola közötti átmenetet, és segítsek mind a kis elsősöknek, mind szüleiknek ebben az időszakban. Kétgyermekes anyaként – nagyobbik lányom a Balog iskola diákja – magam is megtapasztaltam a szülői aggodalmakat.
Hiszek a kommunikáció erejében és abban, hogy szeretettel, pozitív megerősítéssel és türelemmel sokkal többre vagyunk képesek, mint gondolnánk. Hiszem, hogy a játszva tanulás során a diákok anélkül fejlődnek és szerzik meg a tudást, hogy észre vennék.
Hiszek a csapatmunkában és a közösség erejében is. Meggyőződésem, hogy ha az iskola és a szülők együtt dolgoznak, mint egy csapat, olyan alapot adhatunk a gyermekeknek, ami lehetővé teszi, hogy az elsős kisgyermekből egy okos, szeretetteljes és ügyes nyolcadikos, később pedig egy kiegyensúlyozott felnőtt váljon.
Müller Lívia:
Müller Lívia vagyok. 2003-ban végeztem a győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola tanító-művelődésszervező szakán.
2023 októbere óta tanítok a Béri Balog Általános Iskolában, ahol rögtön osztályt kaptam. Jelenleg a 4.b-nek vagyok az osztályfőnöke. A tudás átadása mellett legjobban talán azt szeretem a munkámban, ahogyan a diákok egyénisége kibontakozik előttem. Szeretek rájönni, kiben milyen plusz tehetség rejtőzik még. Hiszek abban, hogy motiválással és türelemmel hatalmas fejlődést lehet elérni minden téren. Igyekszem elfogadni a diákjaimat olyannak, amilyenek, nem törekszem arra, hogy megváltoztassam őket, mert szeretem a sokszínűséget.
A negyedikes osztályom mellett felső tagozaton ének-zenét tanítok, és az alsós rajzszakkört vezetem.
Korábban 2 évet volt lehetőségem dolgozni óvodapedagógusként is nagycsoportos gyerekek között.
Így jó rálátásom van arra, hogy honnan is kerülnek a nagy ovisok az iskolába. Úgy gondolom, hogy az ott szerzett tudást most előnyömre tudom majd fordítani.
Fontosnak tartom egy olyan légkör megteremtését, ahová a gyerekek örömmel jönnek iskolába. Ha ezt sikerül elérni, akkor a tanulás egy könnyed folyamat tud lenni. Ugyanolyan fontosnak tartom a felzárkóztatást, mint a tehetségek felkarolását, hiszen mindenkinek meg kell adni az esélyt arra, hogy jobb lehessen.
Az, hogy a gyermek mennyire veszi az átmenetet zökkenőmentesen az óvoda és az iskola között az ugyanannyira múlik a szülőn, mint a pedagóguson. De legfőképpen, azon, hogy a két fél mennyire tud együttműködni a gyermek érdekében. Ez az olykor nehéz, de izgalmas utazás hamarosan kezdetét veszi, és megtisztelve fogom érezni magam, amennyiben gyermekük az első lépéseit velem teheti meg ezen az úton.
Nagy izgalommal, és várakozással tölt el a tudat, hogy szeptemberben találkozunk.
PROGRAMOK LEENDŐ ELSŐSÖKNEK ÉS SZÜLEIKNEK
A 2025/2026.tanévre a beíratás 2025. április 10-én és 11-én lesz 8-19 óra között.
Beiskolázási tájékoztató 2025-2026
02-Nyilatkozat a gyermek törvényes képviseletéről
03-Nyilatkozat életvitelszerű ottlakásról
04-Nyilatkozat hit és erkölcstan
05-Nyilatkozat_nemzetiségi német
06-Nyilatkozat étkezési igényről
07-Nyilatkozat az étkezési térítési díj kedvezmény igénybevételéhez
08-Nyilatkozat_német nyelvoktása b osztály
SZERETETTEL VÁRJUK ÖNÖKET ISKOLÁNKBAN!!!