Vissza

Művészeti Szemle (Frissítve!)

Március első hetében mindig izgatott gyerekekkel és aggódó szüleikkel, tanáraikkal telik meg a Jurisics vár lovagterme – ez a hagyományos Művészeti Szemle hete.

Az iskolai válogatót követően vers-próza kategóriában 4 alsós és 5 felsős diákunk, ének kategóriában 1 alsós és 1 felsős produkció képviselte iskolánkat. Hétfőn a kisebbek szárnypróbálgatásai igazán ígéretesnek mondhatóak. Közülük kiemelkedik Novák Írisz 3.b osztályos tanuló, aki a zsűritől kiemelt arany minősítést kapott. Szerdán a felsősök mutathatták be produkciójukat. Legtöbbjük már a korábbi években megszerzett színpadi rutinjukkal álltak a dobogóra, és adták elő versüket, éneküket. A zsűri által adott minősítések itt olvashatók.

Az általános iskolákat érintő harmadik nap idén rendhagyó volt. Szombat délután került sor a táncosok produkcióira. Idén először felnőttek is nevezhettek vers-próza, ének vagy tánc kategóriában. Ők is a szombati gálán mutathatták be produkcióikat. Bár zsűri itt is volt, minősítéseket nem, csak tanácsokat adott.

14 órakor a fél lovagtermet megtöltötték a Balogos szülők, pedagógusok és ismerősök. Legtöbbünknek meglepetés volt, mikor Virág Zsuzsát, iskolánk magyartanárát szólították a színpadra. A mély átéléssel, gyönyörűen előadott próza (Radnóti Miklós: Ikrek hava részlet) magával ragadta a közönséget. A végén spontán kitörő ütemes vastapssal fejezte ki a hallgatóság az elismerését.

A Dance Jam tánccsoport összesen 8 produkcióval szerepelt a szombati gálán.  A koreográfiák és a ruhák megálmodója Földesiné Németh Csilla. A kicsik bájos tánclépéseiből a fegyelmezettség, kidolgozottság és az egymásra figyelés sugárzott. A nagyobbak produkcióikkal mély gondolatokat, érzéseket közvetítettek.

Nehéz szavakba önteni a látottakat. A lányok szépek, ügyesek… – ezek csak szavak. A Dance Jam táncosai élményt adtak ezen a délutánon a nézőknek, és azt csak az értheti meg, aki jelen volt. Köszönjük.

 

Friss hír:

Bár a táncosoknál nem volt kötelező, de Földesiné Németh Csilla tanárnő kérte tanítványai minősítését. Joggal büszke táncosaira, hiszen a zsűri értékelése alapján 3 kiemelt arany minősítés (Novák Írisz “Kalandos utazás” című szólója, az “Egy bőröndnyi élet” című koreográfia és az “Álomkór” című koreográfia), 2 arany, 1 ezüst és 2 különdíj lett a lányok táncának jutalma.