Vissza

Tutanhamon nyomában

Iskolánk 5. osztályos tanulói november 22-én Budapesten vettek részt osztálykiránduláson.

A hajnali vonatozás után kíváncsian indultunk el, hogy részt vegyünk a gazdag programon. Először a Halászbástyához buszoztunk, ahonnan a főváros csodálatos panorámájában gyönyörködtünk. Ezután a Parlamentbe vezetett az útunk, ahol megtekinthettük a koronázási jelképeket is. Ezután a buszos városnézés során nagyon sok híres épületet láthattunk. Rengeteg érdekes történetet tudtunk meg a városról, ebben Klári néni lánya volt segítségünkre, aki idegenvezetőként nemcsak bemutatta a látnivalókat, hanem sok-sok történetet is mesélt.

Délután már nagyon vártunk igazi úticélunkat, a Tutanhamon rejtélye és kincsei című kiállítást.

Ez egy igazi expedíció volt az ókori Egyiptomba. Már a belépéskor feladatlapot kaptunk, minden állomáson pecséteket kellett gyűjtenünk, amit beválthattunk ajándékokra. Egy nagyon ügyes technikai eszköz pedig végig irányított bennünket a kincsek, tárgyak között. Sok-sok történelmi ismeret mellett beléphettünk Tutanhamon sírkamrájába, megcsodálhattuk a fáraó kincseit, minden tárgy ezer titkot tárt elénk.

A kiállítás végén egy 3D-s képeslap volt a jutalmunk.

A budapesti kirándulás izgalmas programja volt, hogy időben eljutunk-e a Déli pályaudvarra a metróval. A hazavonatozás kissé fárasztó volt, de feledtette a rengeteg élmény, amit a nap folyamán kaptunk.

Galéria