A Természetvédők Szövetsége által meghirdetett országos versenyen a 7. A osztály csapata 4 fővel vesz részt. A verseny célja, a heti egy napi húsmentes étkezés népszerűsítése a diákok és szüleik körében.
Az 1. forduló online feladatainak megoldása és beküldése után a 2. fordulóban a négy tanulón kívül a teljes 7. A osztály részt vett. Egy rövid ismertetést kaptak a program céljáról és fontosságáról, majd a csapattagok által készített húsmentes falatkákat fogyasztották el. Mindenkinek ízlettek a zöldséges finomságok. Közben megbeszéltük miért fontos a mértékletes húsfogyasztás, hiszen ezzel csökkenthetjük az üvegházhatást, a vizek szennyezését, a mezőgazdasági területek vegyszerterheltségét. Növelhetjük az állatok jólétét. A több zöldség fogyasztás az emberi szervezet számára is előnyösebb. Könnyebb megtartani a súlyunkat, a több rost és vitamin bevitel hosszabb, egészségesebb életet eredményez.
Készítettünk közösen egy plakátot is, amit az iskola faliújságján helyeztünk el, így az egész iskola figyelmét felhívtuk az ügy fontosságára.
Csapattagok:
Becze Botond
Haberz Áron
Németh Máté
Ternyák Norton
Felkészítő tanár: Vértes Ildikó