- november 20-án a 6. évfolyam nemzetiségi osztályaiba járó tanulóink látogatást tettek Budapesten a Néprajzi Múzeumba. Ebben az évben egy rendkívüli vendégkiállítást lehet megtekinteni, amely az ulmi Dunai Svábok Központi Múzeumából érkezett. A Súlyos anyag c. kiállítás csodaszép viseleteken keresztül tárja fel a Duna menti német lányok és asszonyok életének örömteli és traumatikus eseményeit. Az itt látható ruhadarabok, kiegészítők, tárgyak segítenek a gyerekeknek a népismeret órán tanultakat élővé, valóságosabbá tenni. Mennyivel más érzés saját szemünkkel látni ezeket a nemes anyagokat, mint a tankönyv lapjain ill. online felületek válogatásaiban.
Egy rendkívül részletes tárlatvezetést követően a gyerekek egy kérdéssort kaptak, amelyet párban kellett megoldaniuk. A válaszok egy részét már a tárlatvezetés során hallhatták, a többi választ a kiállított anyagok között kellett megkeresniük. Végül mindenki készített egy képet a kedvenc öltözetével.
Szervezők: Ambrusné Kluk Andrea, Kolarich Edina Erika

