Vissza

Régi-új testvériskolai kapcsolataink

Iskolánk 2019-ben két testvériskolai kapcsolatot alakított ki, illetve újított meg. Májusban Vaihingen város meghívására az iskola nemzetiségi énekkara vett részt a testvérvárosi kapcsolat 30 éves jubileumi ünnepségén a városi delegációval. A viszontlátogatásra a Kőszegi Szüreten került sor, a kleinglattbachi Ottmar-Mergenthaler-Realschule  10 tanulója érkezett 3 kísérővel, Markus Widmann igazgató úrral Vanessa Holler tanárnővel és Ulrich Egerer kórusvezetővel. A tanulók családoknál szálltak meg, vendégül láttuk őket iskolánkban és részt vettünk a Kőszegi Szüret programjain. A két iskola vezetősége megállapodott abban, hogy megújítja a partnerséget, hiszen Európa jövője sokban függ attól, hogy a fiatalok milyen kapcsolatokat alakítanak ki egymással. Az előzetes tervek szerint a találkozókra májusban Vaihingenben, szeptemberben Kőszegen kerül ezután is sor, mindkét iskola diákjait egy-egy hétre vendéglátó családok fogadják majd. Az első közös programok a zene jegyében teltek, mindkét helyszínen felléptek az énekkarok, Kőszegen egy magyar dalt is nagy sikerrel adott elő közösen a két kórus. A jövőben egy-egy témakör köré építjük fel a találkozások tematikáját, a következőre 2020 májusában Vaihingenben kerül sor, amennyiben az utazás költségeit elő tudjuk teremteni. Ebben bízunk Kőszeg városának támogatásában is.

Német nemzetiségi iskolaként kerestük a kapcsolatot más magyarországi iskolával is. Amikor a német nemzetiségi szaktanácsadónk, Csernus Gáborné, az Ágfalvi Váci Mihály Általános Iskola igazgatónője először látogatott el hozzánk, azonnal megfogalmazódott bennünk az együttműködés lehetősége. Áprilisban az ágfalvi 5. osztály tanulói látogattak el hozzánk, 2019. december 3-án pedig mi látogattunk el Ágfalvára a 6.a osztállyal. Az utazás költségeit a Kőszegi Német Nemzetiségi Önkormányzat vállalta magára. Mindkét alkalom a játék és az ismerkedés jegyében telt, diákjaink új barátokat szereztek. Ágfalván már a karácsonyi ünnepekre készülődtünk, majd ellátogattunk a Tájházba, ahol Sir Jánostól, „Hansi bácsitól” sok érdekes dolgot tudtunk meg a magyarországi németek életéről, hagyományairól, testközelből tapasztalhattuk meg a német hon- és népismeret órákon tanultakat. Igazgatónővel közösen gondolkodunk a programok kibővítésén és a további együttműködési lehetőségeken. 2020 tavaszán az Ágfalvi Nemzetiségi Vetélkedőn veszünk részt, ahol már mind az alsó- mind a felső tagozat csapatai képviselik iskolánkat.

A két testvériskolai kapcsolat mottója egy közösségi oldalon felfedezett idézet is lehetne: „Nem az együttlét múló percei kötik össze a baráti szíveket, hanem az együtt eltöltött idők felejthetetlen emlékei” 

Nemesné Erdősi Timea

Galéria