Vissza

Matekos sikerek

Véget ért a tanév, eljött a visszatekintés ideje, és mi büszkén gondolunk vissza matematika versenyeken elért eredményeinkre. 5 országos szervezésű versenyen vettünk részt és ebből 4 alkalommal balogos diák is volt az országos döntőben. Nézzük időrendben:

Októberben első versenyünk a Bolyai Matematika Csapatverseny volt, ahol egy hetedik és egy nyolcadik osztályos csapat indult iskolánkból. Mindkét csapat 7. helyen végzett a maga korosztályában. A 7. osztályosok csapata: Becze Bulcsú, Dömötör Kerecsen, Németh Fanni, Szabadfi Mirtill. A 8. osztályosok csapata: Becze Botond, Horváth Máté, Szabadfi Bence, Ternyák Norton. Felkészítőjük Ábrahámné Vörös Edit és Fuchs Zita.

A Zrínyi Ilona Matematikaversenyen hagyományosan nagy létszámmal indultunk. 37 tanuló indult az iskolai fordulón, közülük 18-an jutottak a megyei fordulóba. A megyei forduló eredményhirdetése hatalmas örömet hozott számunkra, hiszen Németh Fanni 7. osztályos tanuló megyei 1. helyezettként jutott az országos döntőbe. Szabadfi Bence a 8.osztályosok között lett díjazott, ő 8. helyezést érte el. Nagyon szép eredménynek számít még Szabadfi Mirtill (7.osztály) megyei 12. helyezése és Csánits Máté (6. osztály) 18. helyezése. Fanni az országos döntőben, szoros versenyben, az 50. helyezést érte el. Felkészítők: Ábrahámné Vörös Edit és Haizer-Kozma Ivett.

A 7-8. osztályosok számára kiírt Varga Tamás Matematikaverseny mindig nagy kihívások elé állítja a versenyzőket. Az iskolai fordulón 5 tanulónk indult, közülük 3-an jutottak a megyei fordulóba, ahol a következő eredményeket érték él: Németh Fanni (7. osztály) 2. hely és az országos döntőbe jutott, Becze Bulcsú (7. osztály) 7. hely, Szabadfi Bence (8. osztály) 3. hely. Fanni az országos döntőben 59. helyezést ért el. Felkészítők: Ábrahámné Vörös Edit és Haizer-Kozma Ivett.

Az első félévben 8. osztályosok 14 fős csapata készült heti rendszerességgel délutánonként a központi írásbeli felvételire. A szorgalom meghozta gyümölcsét, hiszen valamennyien az országos átlag felett teljesítettek, 6 fő ért el legalább 80%-os eredményt. Felkészítőjük Ábrahámné Vörös Edit volt.

A tavasz komoly megmérettetése a Kalmár László Matematikaverseny. Iskolánkból 10 fő vágott neki a nagy tudást és logikát igénylő feladatoknak. Közülük hárman lettek helyezettek: Szabadfi Bence (8. osztály) 2. helyezett, Szabadfi Mirtill (7. osztály) 3. helyezett, Csánits Máté (6. osztály) 2. helyezett lett. Máté munkája annyira jól sikerült, hogy ő is képviselhette megyénket és iskolánkat az országos döntőn, ahol 25. helyezést ért el. Felkészítők: Ábrahámné Vörös Edit és Haizer-Kozma Ivett.

A tanév utolsó versenye a Medve Szabadtéri Csapatverseny volt. Ez egy nagyon jó hangulatú verseny, melynek szervezői az „élményalapú matematika, a kooperatív gondolkodás és a közösségteremtés” egységét valósítják meg. 7. és 8. osztályos csapattal neveztünk a versenyre, mindkét csapat azonos kategóriában versenyzett. A 8. osztályosok csapata: Becze Botond, Kariusz-Horváth Máté, Szűcs Viktor a 3. helyen végzett. Szorosan mögöttük csak 10 ponttal lemaradva 4. lett a 7. osztályosok csapata: Becze Bulcsú, Németh Fanni, Szabadfi Mirtill. Szabadfi Bence 8. osztályos tanuló egy bolyais társával alkotott csapatban 1. helyezett, az országos versenyen 25. lett. Felkészítő: Ábrahámné Vörös Edit.

A sok gyakorlás és izgalom után eljött a megérdemelt pihenés, feltöltődés ideje. 8. osztályos tanítványainknak sikeres középiskolai éveket, az alsóbb évfolyamosoknak pedig jövőre hasonlóan szép eredményeket kívánunk.