A nagycsoportos óvodásokat és szüleiket vártuk jelmezes farsangi foglalkozásra, melyet február 2-án délután tartottunk meg.
Érkezéskor a gyerekek belépőjegyet kaptak, amelyen a QR kód alkalmazásával iskolánk honlapja érhető el.
Igazgatónőnk, Nemesné Erdősi Timea köszöntője után Dóri néni és N. Szilvi néni játékával kezdődött a cirkuszi mulatság. Medvevadászaton jártak a gyerekekkel a cirkusz hangulatát megjelenítő pompás díszletek között.
Csoportokban indultak az ovisok és szüleik az állomáshelyekre, ahol érdekes, játékos, mozgásos feladatokkal vártuk őket.
Ágó néninél és Marica néninél medvét, majmot kellett „etetni”. Ügyesen dobálták a babzsákokat a gyerekek, sikerült „jóllakatni” az éhes cirkuszi „állatokat”.
Ági néni és Ceci néni vidám zenével fogadta a kicsiket, közösen énekeltek, ismerkedtek a különféle hangszerekkel. Memóriakártyával bizonyították a kis zenebohócok az ügyességüket.
Andi néni jógázni hívta az ovisokat. Sokféle cirkuszi állat mozgását utánozták közösen. A jógagyakorlatok mindenkire jótékony hatással voltak.
Anita néni és Cinti néni az egyensúlyművészek nagy oktatói. „Kötéltánc” és szenzoros járólap mutatványokkal örvendeztették meg a gyerekeket, akik nagyon élvezték a talpmasszázst is.
Ica néni és Ildi néni ügyességi játékokkal várta a kis artistákat, akik kipróbálták az egyensúlykorongokat, pörögtek a tölcsérben. A társsal való együttműködésre vevők voltak azok, akik tudtak haladni a nyári síléceken.
Kinga néni és Szilvi néni német dalocskát énekeltek a kicsiknek, melyet mókás mozgással kísértek. Még „tüzes” karikán is át kellett mászniuk a bátor jelmezeseknek.
Miközben a csoportok végighaladtak a pályákon, teljesítették a feladatokat, kicsik és nagyok egyaránt jól szórakoztak.
A vendégeket az ebédlőben pattogatott kukorica és üdítőital várta. Lufidobálással, közös játékkal, beszélgetésekkel zárult ez a különleges farsangi délután.
Köszönjük az érdeklődést, a látogatást! Reméljük, mindenki jól érezte magát iskolánk programján!